Mindig is úgy gondoltam, hogy egy könyv iránt érzett szimpátiánkat elsődlegesen nem csak az író vagy a cím, hanem a külső tálalás, azaz a borító határozza meg. Nos, A holtak küldöttei-be első látásra beleszerettem, hiszen borítója egyszerre sejtelmes és részletes. Ez a könyv belülről is pontosan azt nyújtja, amit a külső miatt elképzelünk, sőt, még annál többet is! Tulajdonképpen ha nem is szerepelne a hátsó borítón leírás, vagy a füleken kedvcsináló, akkor is sejtenénk, miről szól a belső tartalom és ez így nagyon is rendben van. A borító fontos kiegészítője mindannak, amit olvasás közben belső kis mozinkban elképzelünk. 
Túllépve a külcsín méltatásán a regény megérdemli, hogy önmagáért is dicsérve legyen. A holtak küldöttei ugyanis OKOS írás, ami nagyszerűen ötvözi a krimit a sci-fivel és a pszichológiával. Nem beszél mellé, nem húzza az időt felesleges és túlcsavart leírásokkal, éppen csak annyit enged meg, amennyi feltétlenül szükséges.

A történetről annyit illik tudni röviden, hogy egy mesterséges intelligenciák által - kik magukat MIEredetként nevezik meg - épített űrállomáson zajlik a cselekmény, amelyet ugyanezen alkotók töltöttek meg életformákkal. A távoli jövőben ugyan több űrjáró fajjal is van már kapcsolata az emberiségnek, nemzetközi egyezmények születnek, nemzetközi bíróságok léteznek, ám az MIEredet csak az emberi fajnak engedélyezi, hogy állandó személyzettel működő bázist létesítsen ezen az Egy Egy Egy-nek nevezett állomáson. Maga létesítmény elrendezése sem mindennapi, az embernek természetes irányok és erőhatások felcserélődtek, másképp működnek, ezért az alkalmazkodás okoz némi nehézséget. Az állomás külső burka alatti beltérben egy egész kis ökoszisztéma bújuk meg: a falakról indulnak el és burjánzanak a növények, közöttük élnek állandó kapaszkodásban a majomszerű függeszkedők, alattuk pedig a légkör vastag rétegei terülnek el, melyeknek középpontjában egy óceánt is sejteni lehet. Az emberi bázis nem véletlenül néz ki úgy, mint függőágyak zsúfolt tömege. 

A sztori szerint itt, Függőágyvárosban történnek meg a rejtélyes gyilkosságok, amelyet egy lelkileg sérült katonai ügyésznek, a főhős Andrea Cort-nak kell kivizsgálnia azzal a nehezített kikötéssel, hogy az Egy Egy Egy építőit semmiféle körülmények között nem teheti gyanúsítottá az ügyben.

És eztán indul meg egy olyan szövegáradat, amelyben csupa okos, kompromisszumkész, élő karakter sorakozik fel, olyan személyek, akiktől nehéz az olvasónak elválnia a könyv befejezése során. Ilyenkor szoktam drukkolni, hogy "bárcsak megfilmesítenék", majd gyorsan rendre inteni magam, hiszen a film általában nem jobb, mint a könyv. Andrea nyomozásához mindenképp szükség van arra, hogy olvassuk belső monológjait, hogy saját maga narrációjában elkalandozhassunk gyerekkorába, az ott átélt szörnyűségekre. Szükséges, hogy a belső vívódások hozzáadódjanak ehhez briliáns elméhez, mindezt pedig rendkívül nehéz lenne filmre vinni, akarom mondani, rendező legyen a talpán, aki meg tudná jeleníteni a szorongás, a zsenialitás és a szarkazmus által közrefogott főhőst. 

A kiadó  előre jelzi, hogy A holtak küldöttei csupán első darabja egy regényfolyamnak, így jó okkal drukkolok, hogy a folytatások hamarosan elérhetőek legyenek. Addig is tiszta szívvel ajánlom olvasásra mindenkinek ezt a regényt, aki kicsit is szereti a logikus levezetéseket. Itt nincs csapongás, nincs nézőpontváltás, nincsenek külön mesélő karakterek, és ez A holtak küldöttei esetében kifejezetten előnyére vált a regénynek. Folyamatos, gördülékeny, érdekes. Letehetetlen. Egyszerűen okos, és ez egyre ritkább manapság. Jogosan járt neki a Philip K. Dick díj.

Adam-Troy Castro: Emissaries from the Dead
GABO Könyvkiadó, 2016, 515 oldal
Értékelés: 10/8